Tánc szerepe a dicsőítésben
Sokan kérdezik, mi keresnivalója
van táncnak az istentiszteleteken. Sokan egyenesen elutasítják, sokan csak
idegenkednek tőle, de kevesen ismerik fel igazán a jelentőségét. Sajnos olyat
is olvasni, hogy a tévtanítások közé sorolják a táncot támogató bibliaértelmezéseket,
mondván „A hit hallásból van” (Rómaialkoz írt levél 10,17), pedig a Biblia több
helyen kifejezetten utasít bennünket a táncra.
Honnét van ez a polémia, hiszen a Biblia egyértelműen beszámol táncról, mint
pozitív dologról?
Mivel a tánc a zenéhez hasonlóan
nagyon illékony műfaj, jórészt csak áttételes információink vannak a tánc történetéről.
A korai egyház minden valószínűség szerint a korabeli zsidó hagyományoknak
megfelelően tánccal is imádta Jézust. A változások később, a pogánykereszténység
erősödésével, és párhuzamosan megjelenő és fokozatosan beépülő újplatonikus és
a gnosztikus tévtanítások megjelenésével kezdődtek.
A tánc megítélése a kereszténység korai szakaszában
Anélkül, hogy nagyon elmélyednénk
a filozófiában néhány mondatban leírom ezt
a két irányzatot, mert mind az akkori világot, mind a most körülöttünk
levőt jobban meg fogjuk érteni. Mindkét irányzatnak jellemzője a test és a
lélek szétválasztása, a „szellemi” világ felemelése, a test elutasítása.
A gnózis tudást, igazi tudást
jelent. Fő gondolata, hogy az üdvösség az igazi (és elrejtett, titkos)
tudásban található meg: az ember elszakadt isteni eredetétől, még előkelő
származását is elfelejtette, visszatérni csak a gnózis, azaz az igazi tudás
segítségével tud. (Tehát nem Jézus váltsága által.) A legmagasabb szintem levő
ember a beavatott, aki teljesen szellemi, az „átlag” a lelki ember, míg a
legalacsonyabb fokozaton a testi ember van. Jellemzője a dualizmus, a jó és a
rossz harca, mintha Isten és a gonosz egyenlő fél lenne.
Nem egységes tanításról van szó, hanem inkább
egy gyűjtőfogalom. Jellemzője a szinkretizmus, a különböző vallási elemek
összeolvasztása. A gnózis veszélyessége épp ebben a gyűjtő jellegben van, mert
magába olvasztotta a kereszténységet is, ami miatt nehezebb észrevenni az
elcsúszást. Nagy harc folyt az első századokban a gnoszticizmus ellen.
Egyes vélemények szerint már az
első században kezdett megjelenni a gnózis, és a kanonizáció (a Biblia
könyveinek kiválasztása) épp emiatt az irányzat kezdődött meg. Több gnosztikus
írás maradt fenn. Néhány közülük: Evangélium Mária szerint,
Jézus Krisztus bölcsessége,
Júdás evangéliuma. Legjelentősebb a Nag
Hammádi-i lelet, amelyet Nag
Hammádi-i könyvtár néven is ismernek. 1945-ben találtak rá a 13 kódexre
amiben 51 könyv van. A gnoszticizmus ma
is jelen van, különböző elméletekben, filmekben bukkan fel, mint titkos tudás.
(Pl.: ezotéria, a da Vinci-kód.)
Az újlpatonizmus, mint a neve is
mutatja Platón tanításaiból fejlődött ki, de magába szívott sok perzsa hatást
is. Az újplatonizmus fő gondoldata a világ megkettőzése: minden itt látható
dolog a szellemben már meglevő gyengébb változata, tükröződése. A gnózishoz
hasonlóan ez az irányzat is alacsonyabb rendűnek tartja a testet, a földi
látható világot. A test a bukott világhoz kötődik, ami szennyes, és elpusztul. A
legalsó, legalantasabb létezési forma. Ez a nézet viszont teljesen ellenkezik a
Bibliával, amiben azt mondja Isten a teremtett világra, hogy jó. (Mózes 1.
könyve 1,1-) Az újplatonizmus nem áll olyan élesen szemben a kereszténységgel,
ezért észrevétlenül beszivárgott, és olyannyira beépült, hogy nagyon meghatározó
lett a keresztény tanok kilalakulásában. A mai napig jelen van ez a tévtanítás
a test, a földi dolgok alsóbbrendűségének tanítása
Hogy is jön mindez a tánchoz? Az
ókeresztény egyházban ezek a tanítások adták meg az a szemléletet, ami az egyik
fő oka volt a tánc elutasításának. Testi, fölösleges és alantas dolognak
tartották a táncot. Bűnösnek tartották a táncosokat annyira, hogy Augusztinus a
táncosnők megkeresztelését is megtagadta.
A másik ok a tánc háttérbe
szorulásának a tánc pogány vallásokhoz kötődés volt. Az ősidőktől kezdve
szervesen kötődött a tánc a szakralitáshoz, gyakran varázslók-papok vezették
még a nép táncát is. Gyakoriak voltak a féktelen mulatozások, amik nem ritkán
szintén vallási rítushoz kapcsolódtak. (Pl. Dionüszos kultusz.) Rontotta a
helyzetet, hogy Konstatnin türelmi rendelete után „megszentelték” a pogány
vallásokat, azaz átnevezve beolvasztottak rengeteg dolgot a keresztény tanításokba,
szokásokba. Mindezek miatt a jámbor atyák a szentségre való intésnél az
italozáshoz hasonlóan a táncok is tiltották. Odáig jutott a dolog, hogy az
ünnepnapok előestéjén előforduló táncos mulatságok miatt 789-ben egyházi zsinat
betiltotta a táncot a templomokban és a templomkertekben. Ezek miatt sokan a
keresztények közül ma is isten-ellenesnek, testi, de minimum illetlen dolognak
tartják a táncot, ami még táncórákon csak-csak elmegy, de istentiszteleten
semmiképp se.
Ugyanakkor nem volt teljességgel
ellenséges a tánccal szemben az egyház, az őskeresztény liturgiában helye volt
a táncnak. A tánc fontosságát mutatja,
hogy az ókeresztény írásokban gyakran foglalkoznak vele. Tertulliánus említi, hogy a 2. és 3. század fordulóján a himnuszokat a
templomban tánc kíséretében adták elő, az ószövetség táncos jeleneteit
beemelték a liturgiába. Az ókeresztény templomokban az oltár előtti térben a
nagyobb ünnepekhez kapcsolódóan ( Karácsony, Vízkereszt, Húsvét ,Pünkösd )a
tánc is része volt a szertartásnak. Vannak elemzők, akik a római katolikus
egyház szertartásain a papok és ministránsok mozgását ezeknek a régi táncoknak
a maradványának tartják.
Az egyik ókeresztény egyházatya Novatianus írásában (De spectaculis,
A látványosságokról) Bibliai példákkal védelmezi a táncot Dávid táncának
szakrális mivoltát és a körtáncokat elemezve. Arról is ír egy másik művében, hogy a világi
tánc mellett létezik a tánc magasztosabb formája, ami szent tánc. Táncra
biztatta híveit Szent Bazil bizánci egyházatya is. A táncot már a korai időben
is felhasználták evangelizációs célokra: a misztériumjátékokban profi táncosok,
színészek mutatták be a templom falain kívül a bibliai történeteket, egyéb
tanításokat.
Tánc a Bibliában
A
tánctörténeti leírások több típusú táncot említenek. A varázsló, liturgikus táncot,
alkalmakhoz kapcsolódó táncok (születési, avatási, szerelmi-udvarlási-esküvői,
termékenységi táncok), harci és győzelmi táncot. Ezek közül több megtalálható a Bibliában.
Liturgikus
táncot, amikor a tánc révén (is) igyekeznek az istenük közelébe jutni, segítséget
kapni. extatikus táncnak is nevezik. A Biblia Saullal kapcsolatban ír hasonló
táncról két alkalommal. Elsőként, amikor királlyá keni Sámuel, és megprófétálja
neki, le fog rá szállni az Úr Szelleme és ő is révületbe esik. (Sámuel 1.
könyve 10,5-6 és 10-13) Második alkalommal Dávidot szeretné elfogni aki
Nájótban van. Saul három alkalommal küldött követeket Dávid elfogására, de mindannyiszor
révületbe estek. Végül Saul ment el, akit szintén betöltött az úr Szellem – így
mentette meg az Úr a felkentjét. (Sámuel 1. könyve 19,19-24)
Az Úr előtti szent tánc volt
Dávid tánca mind a két alkalommal, amikor Isten ládáját vitték. Ő is, és az
egész nép is együtt ujjongott az Úr előtt. A Biblia leírja Dávid teljes erővel ugrálva
táncolt az Úr előtt. Feleségének Míkálnak, aki megvetette ezért a táncért elmondta,
hálából tette ezt, és örömmel alázkodott meg Isten előtt. (Sámuel 2. könyve 6,2-5
és Sámuel 2. könyve 6,13-23)Teljes szívből imádta az Urat az ő egész testével,
amit Isten neki adott.
Több
zsoltár is ír az Isten előtti öröm táncról, az ő tánccal való köszöntésről.
Van, amikor táncot-körtáncot említ a Biblia, de van, amikor csak a dobokat és
az egyéb zeneszerszámokat említi. De az utóbbi esetben is biztos, hogy táncoltak,
mert így volt szokás abban az időben. Néhány zsoltár például:
Körtáncban
éneklik: Minden forrásom belőled fakad. (Zsoltárok könyve 87,7)
Látták, ó
Isten, hogyan vonultál be, hogyan vonultál be, Istenem, királyom, a szentélybe.
Elöl mentek az énekesek, hátul a hárfások, középen a doboló nők. (Zsoltárok
könyve 68,25-26)
Győzelmi – örömtánc volt Mirjám
tánca a Vörös-tengeren való átkelés után:
Amikor a fáraó
lovai a harci kocsikkal és a lovasokkal együtt a tengerbe értek,
visszafordította rájuk az ÚR a tenger vízét, de Izráel fiai szárazon mentek át
a tenger közepén. Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nénje, dobot vett a kezébe, és
kivonultak utána az asszonyok mind, dobolva és körtáncot járva. Mirjám így
énekelt előttük: Énekeljetek az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a
tengerbe vetett! (Mózes 2. könyve 15,19-21)
Győzelmi tánccal köszöntötte vesztére
Jefte lánya az apját (Bírák könyve 11,30-34), és a győztes Sault és Dávidot is:
Egyszer amint
hazajöttek, amikor Dávid a filiszteusok leveréséből tért vissza, kivonultak az
asszonyok Saul király elé Izráel városaiból énekszóval, körtáncot lejtve,
dobolva, vígan, és három húrú hangszeren játszva. A táncoló asszonyok így
énekeltek: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert! (Sámuel 1. könyve
18,6-7)
Több utalás van a Bibliában arra,
hogy a tánc a mindennapi élet része volt, sokkal inkább, mint ma. Siló leányai
körtáncot járva jöttek ki a városból (Bírák könyve 21,18-23), Jób a bűnösök gondtalan
életének részekénk beszél a táncról (Jób könyve 21,11-13). Nem írja a Biblia,
de szinte biztos, hogy Jézus is táncolt a kánaáni menyegzőn. Nehezen
elképzelhető, hogy a lakodalomban nem táncolt a többiekkel együtt. (János
evangéliuma 2,1-11)
A
zsoltárokban egyenesen felszólít bennünket az Ige, hogy táncoljunk az Úrnak!
Nem hogy rossz dolog az Úr előtti táncolás, hanem egyszerű engedelmesség:
Dicsérjétek
nevét körtáncot járva, énekeljetek neki dob és hárfakísérettel! (Zsoltárok könyve
149,3)
Dicsérjétek
dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! (Zsoltárok könyve 150,4)
A tánc szerepe a dicsőítésben
Isten
úgy alkotta meg a világot és az embert, hogy fizikai valóság legyen. Azt mondta
minderre: ez jó. Idegen a Bibliától az a már említett gondolat, hogy a testünk
nem jó, csak a szellemi dolgokkal kell foglalkoznunk, csak szellemi módon
fejezhetjük ki az Isten iránti szeretetünket.
Isten
kreatív, és mi az Ő hasonlatosságára lettünk teremtve. Úgy alkotott meg
bennünket, hogy képesek vagyunk nagyon sokféle kreativitásra, sokféle művészi
kifejezésre. Ezeket a képességeket azért helyezte belénk, hogy változatosan
tudjuk Őt imádni. Másra is használhatók persze az ajándékaink, ami nem bűnös
tevékenység, de visszatartani az imádatunk fizikai – táncos megnyilvánulását
nem jó. Természetes adottságaink leszorítása ugyanúgy nem jó, mint a lótusz
cipő. (Kínában volt szokás, hogy picire nyomorították a kislányok lábát. Az
ilyen pici lábacskákra való cipő a lótuszcipő.) Az ember lelke-szelleme akkor
egészséges, ha ki tud bontakozni a belé helyezett sokféle ajándék. Ez nem jelenti,
hogy táncosnak, művésznek kell lennie mindenkinek, de azt, hogy felszabadultan
imádjuk az Urat, és felszabadultan éljünk.
Azt
mondja az ige: teljes szívünkből és teljes erőnkből imádjuk az Urat. (Mózes 5.
könyve 6,5)Dávid ezt tette, nekünk is ezt kell tennünk. Nem szabad
visszatartani magunkat attól, amire az Úr Szelleme vezet. Bizonyságok számolnak
be arról, isteni érintések, gyógyulások történtek a dicsőítő tánc alatt.
Felhasznált források:
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése