DicsSuli 2015 Festőkurzus - Kompozíció


Kedd délelőtt


Mit kezdjünk egy alap képpel, egy papírral – vászonnal? Hogy kezdjünk hozzá?

Ha messziről nézzünk egy képet, nem látszanak a részletek, csak a fő formák, és a fő színek. Ezek határozzák meg a kép kompozícióját, ami ha jó a kép már nem lehet nagyon rossz. Ha elrontjuk a kompozíciót, jó képet már nem igazán tudunk belőle alkotni. A kompozíció a „csontváza”, alapja a képnek.

A kompozíció ugyanakkor önmagában is képes üzenetet hordozni. A fontos részek felé tereli a figyelmet – kiemel, vagy elrejt, jelentőséget ad. Nyugalmat vagy zaklatottságot sugall. Az irányok érzelmeket közvetítenek…

Először a főbb kompozíciós megoldásokat mutatom be. Ez a „lecke” 2 ével ezelőtti DicsSuliban volt, de úgy gondolom, mindenkinek hasznára válik még akkor is, ha ismétlés.
Lássunk néhány kompozíciós elrendezést! (A rajzokat és az összeállítást Linwood Berry készítette.)

 Aranymetszés és az 1/3 - 2/3 törvény

Az aranymetszés egy olyan arányosság, amit minden kultúrában nagyra becsülik, és használják. Megtalálható szinte minden élő vagy élettelen belső arányaiban. Némi túlzással azt lehet mondani, nagyot nem lehet hibázni, ha a kép aranymetszés szerinti vonalai mentén helyezzük el a kép hangsúlyos elemét-elemeit.

Az aranymetszés arányai megközelítőleg megfelelnek az 1/3 - 2/3 aránynak. A matematikai meghatározás szerint a két szakasz hossza (a és b) úgy aránylik egymáshoz, ahogy az egész (a+b) aránylik a nagyobbik részhez. Ez nagyon tudományosan hangzik, de nem kell számolgatni, mert ösztönösen nagy pontossággal találjuk el azt az arányt.


Konzol, kereszt, alagút

Mind a három kompozíciós elrendezés egy-egy ismert formára emlékeztet. A konzol és a kereszt különleges alakzatok, amik felhívják a figyelmet magukra. Az alagút gyakran tájképeken jeleni meg, más témáknál alkalmazva nagyon expresszív lehet.



Horizont vonalak

Különleges hatása van, ha a horizont vonalat a megszokottnál alacsonyabbra vagy magasabbra helyezzük.



Alakzatok egy vonal mentén

Ha a kép alakzatait egy vonal mentén rendezzük el, könnyen irányítjuk a tekintetet az általunk tervezett helyre.



Betűk

Lehetőség van arra, hogy a főbb elemeket egy-egy betű formájának megfelelően helyezzük el – akár a szokottól eltérő irányban is.


Ritmus

Különböző formák, elemek ritmikus ismétlődése megnyugtató vagy éppen zaklató hatást adnak attól függően, hogy milyen elemet, milyen módon helyezünk el (pl.: irányok, sűrűség rendezettség vagy rendezetlenség…)




Formák

Az eddigieken túl más formát is használhatunk, ami köré rendezhetjük a kép elemeit. A választásnál gondoljuk végig a forma hatását, ill. a hozzá kötődő ikonográfiai történelmi – vallási tartalmakat.


Feladatok


1.
Készítsünk egy kis „ablakot” papírból vagy keresztbe fordított kezünkből és különböző helyzetekben keressük meg a körülöttünk levő dolgok érdekes kompozíciós kivágásait.

2.
Rendezzünk el a valóságban vagy csak képzeletben különböző alakzatokat miközben kísérletezünk újabbnál újabb izgalmas kompozíciókkal.

3.

Egy általunk kedvelt és gyors eszközzel (pl. szénnel) készítsünk kompozíciós vázlatokat. Legegyszerűbb ha most még csak fekete-fehérben dolgozunk, de ezt rátok bízom. A vázlatoknál felhasználhatjátok az előző két feladat során kialakított jól sikerült kompozíciós beállításokat, de lehettek teljesen szabadok és alkothattok egy szívünkből jövő képet is. Itt nincs semmi tét, csak játszunk. Senki se izguljon! Nem szükséges most figurálisnak lenni, csak a fő elemek elhelyezése számít.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések